Könyvek, amelyeket olvasóink szíves figyelmébe ajánlunk.

 

Kampis Miklós: Homo architectus sum című könyve (Kampis Miklós írásaiból és rajzaiból a szerző 70. születésnapjára összeállította Buella Mónika) 1000 forintos áron kapható (+postaköltséggel megrendelhető) az Artbureau Kft-nél (haabk@freestart.hu) 1065 Bp. Nagymező utca 4. tel: 3226077

Székelyföldi fürdők, gyógyhelyek címmel jelent meg az Ars Topia Alapítvány, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület és a szombathelyi BKL kiadó kiadásában a téma teljes összefoglalásáttartalmazó kötet. A tájat, annak történetét, geológiáját, a gyógyfürdők életét, a víz szellemi szerepét bemutató tanulmányok után topográfiai rendben részletesen ismerteti a kötet valamennyi ma működő székelyföldi gyógyhelyet. Akötet a bolti árnál (4000) olcsóbban, 3200 forintos áron kapható (+postaköltséggel megrendelhető) az Artbureau Kft-nél.

A kolozsvári Művelődés folyóirat adta ki Szatmári László szerkesztésében és alapos tanulmányával Debreczeni László erdélyi felméréseinek (1928-1944) naplóit és bő válogatást a rajzokból, Debreczeni László, Erdély vándorgrafikusa címmel. Ugyanott jelent meg Szatmári László bevezetőjével Makoldy József építész 1920-as erdélyi műemlékeket bemutató albumának rajzi anyaga.

Megjelent Szűcs Endre és munkatársai kötete: A megfestett fény - Díszüveges munkák a történelmi Magyarország építészetében 1945-ig. A magyar-angol nyelvű mű többszáz képen mutatja be az épületeket díszítő ólomüvegeket, maratott üvegeket, üvegmozaikokat történeti és technológiai tanulmányokkal, alapos adatokkal kiegészítve.

A 6Bt kiadónál jelent meg Vukov Konstantin: Ablakok című könyve, amely részletesen tárgyalja az ablakszerkezetek történetét, fajtáit és nagyon gazdag, látványos képanyaggal mutatja be azok minden fajtáját.

 

 

Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói

Meggyesi Tamás: A 20. század urbanisztikájának útvesztői című új könyvében áttekinti az elmúlt évszázad városfejlesztési törekvéseit. (Terc kiadó)

 

 

 

Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenzióiKerékgyártó Béla szerkesztésében jelentek meg Adolf Loos válogatott írásai Ornamens és nevelés címmel. (Terc kiadó)

 

 

 

Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói A Terc kiadó Népi kultúra sorozatának eddigi köteteihez (Sabján Tibor: A búbos kemence, Népi cserépkályhák, A takaréktűzhely, A mászókemencés konyha, Sabján Tibor-Buzás Miklós: Hagyományos falak) csatlakozott Gilyén Nándor könyve: Az erdélyi Mezőség népi építészete. Az építéstechnológia-sorozatban megjelent Mednyánszky Miklós kötete: Vályogházak, és előkészületben van Medgyasszay Péter-Novák Ágnes kötete: Föld- és szalmaépítészet.

A kiadó könyveinek teljes katalógusa: a www.terc.hu honlapon található.

 

Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói

A Terc kiadó építészet/elmélet sorozatának10 köteteként jelent meg Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói című tanulmánykötete, korábbi könyvének kibővített változata.

 

 

Rosch Gábor: Alpár Ignác építészeteHajós György: Alpár Ignác élete és munkássága

Alpár Ignác születésének 150. évfordulója alkalmából két könyv jelent meg egy időben: az Enciklopédia Kiadó adta ki Rosch Gábor: Alpár Ignác építészete című könyvét (218 oldal, 299, részben színes kép, 3200 forint) és az Építésügyi Tájékoztatási Központ kiadásában jelent meg Kubinszky Mihály és Vámossy Ferenc bevezető tanulmányával Hajós György: Alpár Ignác élete és munkássága című könyve (138 oldal, 192 fekete-fehér illusztráció, 2730 forint).

 

A Képzőművészeti Egyetem kiállítást rendezett Piranesi metszeteiből (július 26 - szeptember 18.) amelynek sok metszetet tartalmazó katalógusa az egyetemen megvásárolható. Az Egyetem könyvtárának Piranesi-gyűjteménye Olaszországon kívül a legteljesebb eredeti nyomat-sorozat, a közel kétezer lap mindegyikének digitalizált változata megtekinthető a könyvtár képadatbázisában.

 

Ferkai András: LakótelepekA Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala A mi Budapestünk sorozatának negyvenedik köteteként jelent meg Ferkai András: Lakótelepek című könyve (magyar, angol és német nyelven).

 

 

A Kós Károly Egyesülés hasonmás kiadásban megjelenteti Kós Károly mindeddig kéziratban maradt könyvét, a Könyv a lovakrul című, 1937-ben kódexírással írt, akvarellekkel illusztrált művet. A 160 oldalas könyv kemény táblába kötve, 18x22 cm méretben jelenik meg, könyvesbolti ára 4500 ft, a kiadótól megrendelve 3600 ft. Befizetési csekk átvehető (telefonon kérhető) az Artbureau Kft címén: 1065 Budapest, Nagymező utca 4. tel: 3220677. A vételár befizetését követően a megjelent könyv ugyanezen a címen átvehető e-mailben közölt időpontban. A megjelenés várható időpontja 2005 december.

 

A Holnap kiadó Az építészet mesterei sorozatának idén megjelenő kötetei Sisa József: Steindl Imre és Anne Lambrichs: Vágó József . A Holnap Kiadó könyvei minden hétfőn 30 százalék árengedménnyel kaphatók a Kiadó boltjaiban (VII. Nyár utca 15., XI. Zenta utca 5. és I. Attila utca 131.)

 

A modernizmus kezdetei Közép-Európa építészetében, Szerkesztő: Keserü Katalin és Haba Péter

Az Ernst Múzeum A modernizmus kezdetei Közép-Európa építészetében címmel a XIX.-XX. század fordulójáról való lengyel, cseh, szlovák és magyar építészetelméleti írásokat gyűjtötte kötetbe. Elsősorban olyan írásokat, melyek a korszak szellemi-filozófiai áramlatainak hatására megváltozott építészeti gondolkodást tükrözik. A szerzők szemléletét a funkció fogalmának fontossága, a legalapvetőbb emberi igényekhez, közvetlenül az élethez kapcsolódó építészeti elgondolások jellemzik. E kiáltványszerű írások ugyanakkor mind a nemzeti stílus szükségességét hangsúlyozzák: az új épülettípusok megteremtésére, a különböző kultúrák összekapcsolására, a korábban ismeretlen igények, funkciók kielégítésére törekvő modernséghez épp a helyi tradíciókon át vezet az út - a kettő egymást feltételezi.

A magyar és angol nyelven tartalmazza a tanulmányokat. Szerkesztő: Keserü Katalin és Haba Péter. Terjedelem: 236 oldal, ár: 1500 Ft, kapható az Ernst Múzeumban.

 

Karátson Gábor: Ötvenhatos regény

A szerző, Karátson Gábor hetvenedik születésnapjára készült el a Helikon Kiadó gondozásában megjelent Ötvenhatos regény, amely Karátson Gábor 1956-ra vonatkozó, az utolsó másfél évtized alatt papírra vetett meditatív visszaemlékezéseit foglalja kötetbe.

 

A kolozsvári Polis Könyvkiadó adta ki 2004-ben - a művész 90. születésnapját köszöntve - Kós András saját rajzaival illusztrált visszaemlékezéseit ÉLET és RAJZ címen. A kötet a kisgyermekkortól a hadifogságig idéz fel életképeket az utolsó húsz évben írt feljegyzésekből. A sztánai emlékek című fejezet Kós Károly otthonának az első világháború utáni mindennapjaiba enged bepillantanunk.

 

A Nemzeti Tankönyvkiadó a könyvfesztivál idejére jelentette meg Mattyasovszky-Zsolnay Tamás könyvét a Zsolnay épületkerámiákról. A Magyar Nemzet április 9-i számának mellékletében (30. oldal) Lejtmenet címen jelent meg Hanthy Kinga újabb összefoglalója a Zsolnay-gyár helyzetéről és kilátásairól. (olvasható az interneten a Magyar Nemzet archívumában). A kérdéssel több ízben foglalkozott az Országépítő.

 

Wagner Péter 1970 körül készített széki fényképeinek és épületfelméréseinek anyagát Feneketlen a múltnak kútja... címmel jelentette meg a nagyváradi Europrint kiadó. A könyv anyagából az Országépítő 2004/2. számának melléklete adott ízelítőt. Wagner Péter fényképkiállítása már a tizedik erdélyi városban kerül bemutatásra.

 

A pécsi Pro Pannonia Kiadói Alapítvány 2004 őszén jelentette meg Pilkhoffer Mónika: Pécs építészete a századfordulón (1888-1907) című monográfiáját. A szerző rendkívül alapos levéltári kutatásai tették lehetővé, hogy részletes leírást adjon a város építési szabályzatáról. építtetőiről, építészeiről, az egyes épülettípusokról. A szöveget 154 ábra, javarészt a szerző kutatásai révén először a nyilvánosság elé kerülő tervrajzok kísérik.

 

A Nemzeti Kegyeleti Bizottság egyes temetőket bemutató sorozatának legújabb köteteként jelent meg az első vidéki anyagot feldolgozó gyűjtemény: Síremlékek Győr-Sopron megyében. Tóth Vilmos munkája több mint 200 jeles személy síremlékét mutatja be fényképen (Antall Péter és Gedai Csaba felvételei) és rövid leírással Nagycenk, Sopron, Győr, Pannonhalma és kisebb megyei települések temetőiből, kriptáiból és templomaiból. A sorozat további megjelent kötetei: Fiumei úti sírkert, Farkasréti temető.

 

A Holnap kiadó Az építészet mesterei sorozatában megjelent köteteket minden hétfőn 30 százalékos kedvezménnyel árusítja a kiadó két boltja: Tan-társ könyvesbolt, VII. Nyár utca 15., Holikon könyvesbolt, XI. Zenta utca 5. Az eddigi kötetek: Hauszmann Alajos (szerk:Gerle János), Pierre Vago (önéletrajz), Ybl Miklós (szerk: Gerle János és Marótzy Kata), Lechner Ödön (szerk: Gerle János), Feszl Frigyes (szerk: Gerle János), Medgyaszay István (szerk: Potzner Ferenc).

 

Az Új Művészet Kiadó 1995-ös, két kötetes Csontváry-dokumentumok című kiadványának példányai még kaphatók (ára 1900 Ft) a kiadó VI. Nagymező utca 4. számú szerkesztőségi irodájában. Ez a legteljesebb és legalaposabb kiadvány Csontváry saját írásaiból, az első kötetben Mezei Ottó magyarázataival és Baalbek-tanulmányával.

 

Szentek és kárhozottak címen jelent meg Kovács Zsolt Makovecz Imrével készített interjúkötete a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című sorozatában.